Bertie Carvel visszatér Dalgliesh nyomozó szerepében a róla elnevezett sikerszéria második évadában. A hat részből álló új etap, amely ismét három különleges gyilkossági ügyet dolgoz fel, 2023. június 5-én, hétfő este 21:00-kor mutatkozik be az Epic Drama műsorán, és ahogy azt már P.D. James-től a sorozat alapjául szolgáló nemzetközi bestsellerek írójától megszokhattuk, egyik ügy sem lesz szokványos, hisz míg az első történetben egy rutineset törvényszéki szakértőjét gyilkolják meg, addig a másodikban egy ügyvédnőt találnak holtan, aki épp most segített felmenteni egy gyilkost, a harmadikban pedig egy gyilkossági ügyek bemutatására szakosodott múzeumban történik több emberölés is. Mindhárom eset személyes lesz a pragmatikus, kimért, de a költészet iránt rajongó Dalgilesh számára, aki talán már egy kicsit közelebb került ahhoz, hogy saját démonjaival megbirkózzon.
„Egy év telt el azóta, mióta utoljára láttuk Dalgliesht. Volt ideje arra, hogy feldolgozza felesége és újszülött gyermeke halálát” – magyarázta Helen Edmundson, a sorozat vezető írója, akit olyan filmek szkriptjéről ismerhetünk, mint a Mária Magdolna vagy a Váratlan vendég. „Az első évadban a gyász meggátolta abban, hogy verseket írjon, most viszont már írt egy verses kötetet, melyet részben a veszteség érzésére alapozott. Könyve rengeteg publicitást kapott, és elég nagy a felhajtás körülötte.” Dalgliesh valóban nem egy átlagos rendőr: a folytatás egyik legfőbb dilemmája az, hogy eldöntse, marad-e a nyomozói pályán, vagy inkább feladja a hivatását és költőnek álljon.
A Dalgliesht megformáló Bertie Carvel szerint nem ilyen egyszerű a helyzet. „A költészetben elért sikerei inkább csak azt katalizálják, hogy önvizsgálatot tartson” – elmélkedett a színész, aki szerint nem az a kérdés, hogy Dalgliesh mit akar csinálni, hanem az, hogy amit csinál, azt miért csinálja. A nyomozó „néha el szokott játszani a gondolattal”, hogy mi lenne, ha felhagyna a hivatásával. Carvel úgy véli, hogy ezzel a kijelentéssel a nyomozó arra célozhat, hogy mélyen magában tudja, hogy soha nem fog kilépni, de arra is, hogy igazából csak időt akar nyerni magának, hogy tényleg elgondolkodjon a kérdésen. „Nem lehet egyértelmű választ adni arra, [hogy mit vár az életétől], és emiatt is olyan jó a forgatókönyv” – jelentette ki a színész.
Az írás minőségét nagyban segítette, hogy a készítők bőséges alapanyagból dolgozhattak. „P.D. James élete nagyobbik részét [a regények] írásával töltötte, melyek a 70-es évektől egészen a 2000-es évekig tartó időszakot ölelik fel” – fejtette ki Edmundson, aki el is olvasta ezt a rengeteg könyvet, hogy megtalálja a legizgalmasabb, „legszaftosabb” gyilkossági ügyeket, melyeket érdemes volt feldolgozni, nem beszélve Dalgliesh életének azon szakaszairól, melyre fókuszálni szerettek volna. „Nem volt mindig könnyű dolgunk az adaptációval, ugyanis James könyvei nagyon részletekbe menők, és nem kis kihívást jelentett ezeket a részleteket belepréselni a sorozatba” – magyarázta Edmundson, aki tisztában van azzal, hogy a nézőket ugyan nem szabad megfosztani a nüanszoktól, de arra is ügyelniük kell, hogy a történetüket megfelelő tempóban és intenzitással meséljék el.
Az új évad egyik legfontosabb fejleménye, hogy a Carlyss Peer által megformált Kate Miskin rendőrhadnagy és Dalgliesh között nem csupán a munkakapcsolat fejlődik, hanem mintha a nő elkezdett volna gyengéd érzelmeket táplálni kollégája iránt. „Legalábbis egy kicsit túl sokat jár a férfi az eszében” – fejtegette Edmundson. Peer szerint Miskin óriási tisztelője a nyomozónak, de nem akarja, hogy személyes érzelmek befolyásolják a közös munkát. „Miskin hisz az igazságban és az igazságszolgáltatásban, és a munkáját tekintve rendkívül odaadó és alapos. A lehető legjobb rendőrré szeretne válni” – írta le a karakterét Peer, aki szerint a kapcsolata is nyitottabbá vált a főnökével, akitől önbizalmat kapott. Carvel sokkal titokzatosabb volt nála: „Nem akarok egyetlen poént se lelőni, így csak annyit mondok, hogy kettejük kapcsolata nagyon fontos részét képezi az új évadnak.”
A személyes kapcsolatok és a jövőkép bizonytalansága tehát kulcstényezője a Dalgliesh második évadának, melyet többnyire eredeti helyszíneken forgattak szerte Belfastban, és ez nagy mértékben hozzáadott az atmoszférához. Míg Peer a megvilágítás és a díszletek dizájnját dicsérte, melyek helyenként hátborzongató és klausztrofóbiás hangulatot teremtettek, addig Carvel magát, a várost dicsőítette: „Annyira rajongok Belfastért, hogy alig várom, hogy visszatérhessünk ide a harmadik évadban.” Addig is júniustól itt lesz nekünk a második etap Nagy-Britannia egyik legkülönösebb nyomozójával – az Epic Drama műsorán.