márc. 28. és ápr. 4. csütörtök 21:50
A világhírű színész, Rowan Atkinson (alias Mr. Bean) alakítja Maigret-et ebben a krimitörténetben, amelynek két lebilincselő eseménye az 1950-es évek Párizsában zajlik. Mindkét történet Georges Simenon krimiíró tollából ered természetesen: a Maigret csapdát állít című novellában, így annak sorozatra vitt formátumában is egy sorozatgyilkos nőkre vadászik Montmartre lepukkant negyedében. Mivel semmi nyomot nem hagy maga után, ugyanakkor a sajtóvisszhangja óriási (és találgatásokkal teli), minden figyelem Maigret főfelügyelőre irányul. A második rész, a Maigret és a kicsi Albert című epizód…
február 19-től minden hétfő 21:00
A Róma úrnője kosztümös sorozat Augustus római császár felesége, Livia Drusilla előtt állít kalandos emléket.
Az I.E. 58-ban született nő nem csupán felesége, de tanácsadója, sőt időnként helyettese is volt a császárnak. A Római Birodalom egyik legbefolyásosabb asszonyának tartják, aki sok szempontból szembement az akkori szokásokkal. A sorozat mindjárt egy érdekes csavarral indít: a fiatal Liviát megfosztják mindenétől és száműzik, ahonnan visszatérve pont ahhoz a férfihoz megy feleségül, aki mindent elvett tőle – ezzel pedig sokkal többre tesz szert, mint…
február 17-től minden hétfő 21:00
A Monsieur Spade középpontjában Dashiell Hammett amerikai író 1930-as klasszikus regényének, A máltai sólyomnak legendás főhőse áll. 1963-at írunk, és a legendás Sam Spade nyomozó (Owen) Dél-Franciaországban élvezi nyugdíjas éveit. Szemben a San Franciscóban magánnyomozóként töltött napjaival, Spade élete Bozoulsban békés és nyugodt. Ám régi ellenfele hírhedt visszatérése mindent megváltoztat. Hat szeretett apácát brutálisan meggyilkoltak a helyi kolostorban. Miközben a város gyászol, titkok derülnek ki, és új nyomok kerülnek elő. Spade megtudja, hogy a gyilkosságok valamilyen módon egy titokzatos…
December 26-31. között minden nap 21:00
4. évad
A császárnét súlyos csapás éri: egy Korfun történt lovasbaleset után édesapja, Max váratlanul elhunyt. A család Bajorországban gyűlik össze a temetésre, de Sissi nincs jelen, mert Ferenc nem merte megosztani vele a fájdalmas hírt. Amikor Sissi váratlanul megérkezik, akkor szembesül a szomorú ténnyel, hogy Max a családi kastélyt egy lóversenyen kockára tette, és a birtok most Georg, a szenvedélyes lótenyésztő tulajdonában van. Ő az ország legjobb zsokéja, akinek istállójában a leggyorsabb ló áll. Hogy visszaszerezze a családi birtokot, Sissi…
november 8-tól minden péntek 21:00
5. évad
A negyedik évad állati bolondozásai után, érkezik a világszinten elismert állatorvosról szóló sorozat 5. évada, és vele együtt a népszerű szereplők. A dicsőséges Yorkshire Dalesben James és Helen élete új fordulatot vesz. A Skeldale állatkórház minden dolgozója megszokja a kisbabával való közös életet. A csodálatos hegyekre és Darrowby idilli utcáira ugyan az európai háború árnyai leselkednek, de a sötétséget mindig ellensúlyozza a Skeldale-család melegsége és humora.
október 28-tól minden hétfő 21:00
A Joan az 1980-as évek Londonjának vidám, pimasz és ambiciózus világában játszódó, erőteljes női történet, amelyet az Egyesült Királyság leghírhedtebb ékszertolvajának, Joan Hanningtonnak az élete inspirált. A nő, aki ékszertolvajként virágzó és merész karrierje között ingázik, miközben megpróbálja visszaszerezni lányát a gyámhivataltól. Egy kétségbeesett anyát látunk, akit magával ragad a bűnözés izgalmas világa.
Október 14. és 21. hétfő 21:00
4. évad
Bécs 1909: egy őrizetbe vett fegyverkereskedő és egy magas beosztású köztisztviselő meggyilkolása alapjaiban rengette meg a várost. Az orvos Max Liebermann éppen egy előadásról tért vissza, amikor Rheinhardt felügyelő a segítségét kéri pályafutása talán legveszélyesebb esetéhez. Képes lesz-e a freudista pszichiáter és a nyomozó megállítani a „Mephisto” fedőnevű beépült lázadót, aki az Osztrák-Magyar Monarchia elpusztítására tör… Visszatér-e életük a korábbi kerékvágásba?
szeptember 2-től minden hétfő 21:00
Az 1930-as évek Nápolyában él Luigi Alfredo Ricciardi rendőrkapitány, aki egyedülálló képességgel rendelkezik: látja azoknak az embereknek a szellemeit, akik erőszak áldozatai lettek, és meghallgathatja utolsó gondolataikat. Ez a tehetség ugyanakkor átok is, így a felügyelő zárkózottsága a legtöbb embert elüldözi. Ő az, aki sosem nevet, ugyanakkor a szíve két nőért is dobog.
augusztus 27-től minden kedd 21:00
Judith Potts, a 77 éves, nyugdíjas régész egyedül él a csendes Marlow városában, ahol keresztrejtvényekkel foglalja le magát, és ahol senki sem mondja meg neki, hogy mit tegyen, vagy hogyan élje az életét. Egyik vad úszása közben a Temzében Judith lövést hall a szomszéd kertjéből, és azt hiszi, hogy gyilkosság történt, de amikor a rendőrségre megy, nem hisznek neki. Így Judith azon kapja magát, hogy valószínűtlen barátságot köt a helyi kutyasétáltató Suzie-val és a plébános feleségével, Becks-szel, hogy saját…
május 8-tól minden szerda 21:00
A legendás Jason Isaacs (a Harry Potter-filmek Lucius Malfoya) főszereplésével és Jeff Pope, a Philomena – Határtalan szeretet Oscar-jelölt írójának tollából! A forgatókönyvhöz az alapot Dyan Cannon „Dear Cary: My Life with Cary Grant” című novellája biztosította, aki lányukkal együtt a producerek listájában is fellelhető.
A sorozat Archie Leach (akit később Cary Grant néven ismert meg a világ) rendkívüli életét követi nyomon: hullámhegyeit és -völgyeit a nehéz indulástól kezdve Hollywood lehengerlésén át a zűrös házasságokig.
Bristol 1911: az ifjú Archie Leachnek…