Március 14-én, hétfő este 21:00-kor érkezik meg az Epic Drama műsorára Dalgliesh nyomozó, hogy aztán a róla elnevezett sorozat hétfőként újabb epizódokkal jelentkezzen. P.D. James Agatha Christie mellett kétségtelenül az angol krimik nagyasszonya: az ő fejéből pattant ki Dalgliesh főfelügyelő személye, akit az írónő úgy jellemzett, mint akinek egy jégcsap fúródott a szívébe. És valóban, ezt a kifinomult, arisztokrata nyomozót nem érdekli más, csak az igazság kiderítése, ugyanakkor annak is megvan az oka, hogy ennyire szenvtelen. Cikkünkben bemutatjuk ezt a nem mindennapi nyomozót.
A 70-es évek Angliájában játszódó sorozatban Adam Dalgliesh három körmönfont ügyet göngyölít fel az évad hat epizódjában, és ezek egytől egyig olyanok, melyekben nehéz pártatlannak lenni és amelyek egy átlagembert alaposan megviselnének, hisz egy nővérképzőhöz, egy fogyatékosok számára fenntartott intézethez és egy templomhoz kötődnek. De Dalgelish kimérten tekint mindre, ám ez nem jelenti azt, hogy közönyös lenne.
Dalgelish ugyanis gyászol. „Szeretett felesége meghalt szülés közben, nem sokkal a történetünk kezdete előtt” – árulta el a figuráról a bőrébe bújó Bertie Carvel, akit leginkább a Kísért az éjszaka és a Baghdad Central című sorozatokból ismerhetünk. „Az első évad a gyászának első évében játszódik. Az élet kellős közepén átjárja a halál érzése” – mondta a színész, aki szerint a költőként is aktív nyomozó igazi anomália, kinek karakterét annak ellentmondásai tették igazán vonzóvá a számára, illetve ennek köszönhetően a sorozat is szokatlan mélységgel ruházódott fel.
Elaine Pyke, a Dalgliesh executive producere szerint Carvel azért tökéletes a főfelügyelő szerepére, mert képes úgy emberivé és szimpatikussá tenni a karaktert, hogy mellette visszaadja annak érzelmi visszafogottságát. „A forgatás során az alakítása egyre jobb és jobb lett” – nyilatkozta a producer. „Rengeteg apró, izgalmas és meglepő nüánszot fedezett fel a karakterben. Szerintem egy briliáns új tévés detektívvel gazdagodtunk Bertie személyében.”
Dalgliesh igazi különc, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének társai. Két segédje is van: Jeremy Irvine (Hadak útján, Mamma Mia! Sose hagyjuk abba) játssza Charles Masterson felügyelőt, Carlyss Peer (Holby Városi Kórház, Doktorok) pedig Kate Miskin rendőrhadnagyot. Carvel szerint Masterson egy betöretlen csikó, az ő karakterének tökéletes ellentéte, egy forrófejű, nyers és goromba fickó, akiben Dalgliesh legalább annyi ígéretet lát, mint amennyire veszélyesnek tart. Miskin ezzel szemben egy elhanyagolt tehetség, akit a nyomozó egy kis rendőrállomáson fedez fel, hogy aztán a szárnyai alá vegyen.
A színész úgy véli, a detektívtörténetek nem fognak egyhamar kimenni a divatból, ugyanis ahogy azt P.D. James is megfogalmazta, az emberek azért szeretik ezt a műfajt, mert általában rendet teremtenek a káosz közepette. Úgy tűnik, életünknek még van jó néhány kaotikus vetülete. Ugyanakkor annak érdekében, hogy a lehető legakkurátusabban készüljön fel a szerepre, Carvel egy valódi nyomozóval is konzultált, hogy megtanulja, hogy kell a nyomozómunkát a lehető legeffektívebben és felelősségteljesen ellátni. Emellett hogy a karaktere érzelmi hátterét is megfesse, ismét beleásta magát a kedvenc költeményeibe, hogy megtalálja azokat a sorokat, melyek akár Dalgliesh fejéből is kipattanhattak volna. Viszont ahogy egyre jobban megismerte a karaktert, úgy döbbent rá arra, hogy a történet kezdetére Dalglieh kútfője többé-kevésbé kiapadt…
Egy hideg fejjel gondolkodó, gyászoló, de pragmatikus, költészetnek hódoló, de távolságtartó nyomozó, aki olyan ügyekkel szembesül, melyek bármelyikünket megviselnének? A 70-es évek rideg Nagy Britanniájában játszódó Dalgliesh tényleg nem tűnik egy hétköznapi detektívshow-nak.