Des: A sorozatgyilkos, aki csak társaságra vágyott

Des: A sorozatgyilkos, aki csak társaságra vágyott

Hátborzongató sorozat érkezik az Epic Drama műsorára szeptember 15-én. Dennis Nilsent 1983-ban tartóztatták le londoni otthonában, miután a házának vízvezetékrendszerében emberi maradványokra bukkantak. A kiérkező rendőröknek Nilsen készségesen bevallotta, hogy „15-16 emberrel” végzett. Először nem hittek neki, aztán a lakásába lépve életük talán legborzalmasabb felfedezésével szembesültek. Cikkünkben bemutatjuk Anglia történetének egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosát, aki kívülről rendkívül nyájas és megnyerő személyiség látszatát keltette: el is nevezték Kedves Gyilkosnak.

Az 1945-ben született Nilsen szülei 8 éves korában váltak el. A fiú az anyjával a nagyszülőkhöz költözött, ahol szoros kapcsolatot ápolt a nagyanyjával, kinek halála teljesen összetörte őt. Ekkor kezdett el egyre zárkózottabbá, magányossá válni. Ahogy később bevallotta, az első gyilkosság elkövetésének a fő oka is a magány volt. „Kezdetben csak a társaságot kerestem, és azt hittem, majd minden megoldódik” – mondta.

Nilsen, aki köztisztviselőként dolgozott egy munkaközpontban, 1978 és 1983 között legalább 12 fiatal férfivel, illetve kamasz fiúval végzett. Ez időben két különböző lakásban élt: ide csalta fel áldozatait, akik többnyire hajléktalanok vagy otthonról elszökött fiatalok voltak. A megnyerő modorú, közvetlen férfi szállást, ételt és törődést kínált az áldozatainak, majd leitatta és egy nyakkendővel vagy szimplán csak vízbe fojtotta őket. Áldozatai között volt olyan, akinek a holttestével hónapokig együtt aludt, hogy aztán feldarabolja és a padlóba rejtse őket. Később a maradványokat megpróbálta elégetni vagy apró darabokban lehúzni a WC-n. Végül aztán így bukott le 1983-ban.

A rendőrségnek mindent részletesen bevallott, csupán egy dologra nem volt hajlandó… vagy képes: hogy megnevezze áldozatait. Így aztán Anglia egyik legnagyobb embervadászata vette kezdetét, csak ezúttal nem a gyilkost keresték, hanem a meggyilkoltakat. A keresést pedig rendkívüli módon nehezítette, hogy Nilsen több áldozata is gyökértelen, magányos férfi volt, mert őket könnyen be lehet hálózni. A rendőrök 15 áldozatot kerestek, de végül csak az elsőt és az utolsó négyet sikerült azonosítani. Nilsen első áldozata mindössze 14 éves volt, mikor megölte őt.

„Az eltűntek között volt sok, akiket kerestek a szeretteik, de néhányuk senkinek sem hiányzott” – mutatott rá az áldozatok családi körülményeire David Tennant, aki Nilsent formálja meg a Desben, és aki alakításával Nemzetközi Emmy-díjat nyert. Tennant, aki maga is Skóciában született, Nagy-Britannia egyik legfoglalkoztatottabb színésze. 2005 és 2023 között összesen 55 alkalommal öltötte magára a címszerepet a legendás Ki vagy, Doki? című sci-fi sorozatban, de rengeteg dicséretet kapott a Broadchurch és az Elveszett próféciák című szériában nyújtott alakításért is. A Des kedvéért teljesen átlényegült, nem véletlen, hogy a kritikusi konszenzus szerint az ő vérfagyasztó alakítása a sorozat egyik sarokköve.

Tennant szerint fontos elmesélni Nilsen történet: „Sajnos, néha előfordul, hogy egy ember annyira sérült lesz, hogy képes ilyen szörnyű tettekre. De ha ezt tagadnánk, akkor úgy tennénk, mintha meg se történtek volna. És nem akarunk szimpatizálni velük vagy megbocsájtani a tetteiket, de szerintem fontos azt látni, hogy az emberek fejében képes ilyen groteszk zavar előállni, mert ez bizony része lehet az emberi természetnek.”

Lewis Arnold és Luke Neal, a Des alkotópárosa szerint a legszörnyűbb Nilsen tetteiben, hogy áldozatainak személye miatt a rendőrök nem is tudták, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. És hogy ma is megúszná a tetteit? „Valószínűleg igen. Ezért is nagyon fontos elmesélni ezt a történetet. Soha nem szabad elfelejtenünk ezeket a bűntetteket, bármennyire nehéz velük szembesülni, mert ha így tennénk, azzal azt kockáztatnánk, hogy ismét elszabadulhatna egy olyan aberrált és veszélyes figura, mint Nilsen.”