Bő 65 évvel a Romy Schneider főszereplésével készült klasszikus filmtrilógia után az RTL, a Story House Pictures és a Beta Film arra vállalkozott, hogy újra elmeséljék Erzsébet magyar királyné, avagy Sissi ikonikus történetét – ezúttal egy új generációnak. A hatrészes, nagyívű és érzelmekkel túlfűtött Sissi 2021 december 26-án 21 órakor debütál az Epic Drama műsorán, cikkünkben pedig feltárjuk, miért volt szüksége a világnak egy friss feldolgozásra.
Példakép – nem csak Magyarországnak
Erzsébet egészen véletlenül lett osztrák császárné és magyar királyné: a nővérét, Ilonát szánták I. Ferenc József nejéül, de egy véletlen találkozás mindent megváltoztatott. Az új, többek között Ausztriában, Litvániában, Lettországban és természetesen Magyarországon forgatott sorozat Erzsébet fiatal éveire összpontosít: hogy köttetett szerelmi házasságot Ferenc Józseffel, hogy próbált beilleszkedni a merev osztrák udvarba és hogy került folyamatosan összetűzésbe anyósával, Zsófia főhercegnével. Fiatal évei során nem csupán mint feleség és anya próbálta megvetni a lábát az udvarban, de tényezővé is vált a politikai életben, ugyanis sokban hozzájárult ahhoz, hogy a forrongó ellentétek elsimításával 1867-ben megszülethessen a kiegyezés, ezzel pedig az Osztrák-Magyar Monarchia.
Habár a sorozat pazar díszletekkel és jelmezekkel készült, és helyszíneiben is az autentitásra törekedett, a készítők mégsem egyszerű kosztümös drámaként tekintettek rá, ehelyett Sissit magabiztos, modern nőként mutatták be, és olyan, a mai napig aktuális témákat jártak körül, mint a családszeretet, a függetlenség, az öntudat és a szabad akarat. Andreas Gutzeit, a sorozat vezető producere szerint a Sissi „egy modern nőt mutat be, méghozzá a 21. század nyelvén.” Gutzeit Sven Bohsre (Tetthely) rendezését is dicsérte, aki „ízlésesen, mégis bátran mesélte el Sissi jól ismert történetét, ám ezúttal a történetben a szexualitás is fontos szerepet játszik, ugyanakkor modern megközelítésben mutat be egy politikai nyomás alatt álló nőt.”
Nem a régi történet újramesélése
Az alkotók egyértelművé tették, hogy nem a Romy Schneider-féle változatot akarták újra leforgatni. Ugyan bizonyos helyzeteket fikcionizáltak, összességében mégis a történelmi hűségre törekedtek. Gutzeit azt is elárulta, hogy az új sorozat címszerepét megformáló Dominique Devenport nem is látta a Schneider-féle változatot. „Nem is volt rá oka megnézni őket, ugyanis mi egy friss és modern újraértelmezést akartunk” – magyarázta a producer.
Maga Devenport – aki még újoncnak számít a szakmában – a szerencsének köszönheti, hogy megkapta a szerepet. „Egy barátommal söröztem Münchenben, és arról beszéltem neki, hogy milyen közel érzem magamhoz Sissi karakterét” – mesélte a Variety-nek adott interjújában. „Azt viszont nem tudtam, hogy ez a barátom másnap találkozott a sorozat szereposztó rendezőjével; beszámolt neki rólam, ő pedig felhívott engem.”
Devenport tisztában van azzal, milyen egyedülálló lehetőség eljátszani Európa első szupersztárját, aki egészen különleges életet élt: „Nem győzöm emlékeztetni magamat arra, hogy belőlünk soha nem lesz császárné, és hogy neki meg kellett küzdenie azért, hogy legyen magánélete és egyénisége” – magyarázta Devenport. „Annyi volt a feladata, hogy gyerekeket szüljön. Az emberi oldala, az érzései nem számítottak, de ő megküzdött értük.”
A jelmezek sokat segítettek abban, hogy jobban átérezze a szerepet: „[A jelmezek] kötöttségekkel jártak, még a légzésben is akadályoztak. A sminkszobában változtam át nap mint nap Sissivé, de nekem könnyű dolgom volt abban, hogy esténként elengedhettem őt. Így őrizhettem meg a józan eszem.” Devenport szerint Sissire óriási nyomás nehezedett, hisz nagyon fiatalon került egy olyan környezetbe, ami tele van kötöttségekkel. „[Sissi az udvarban] nem lehetett többé önmaga. Magába zárkózott, magányos volt. A férje távol járt, ő maga pedig egy ketrecben érezte magát.”
A Sissi azt meséli el, hogy tört ki ketrecéből ez a zárkózott fiatal nő, és hogy vált Európa egyik legközkedveltebb ikonjává: Karácsony másnapjától az Epic Drama műsorán.