4.évadával tér vissza március 21-től minden csütörtök este 21:00-kor az Epic Drama csatornára a Scarlet kisasszony és a Herceg című viktoriánus korban játszódó krimisorozat, melyben természetesen ismét Kate Phillips (A korona) és Stuart Martin (Jamestown) öltik magukra az egymással gyakorta civakodó, de a másikat jól kiegészítő páros szerepét, hogy újabb kényes ügyeket göngyölítsenek fel – például egy rablást, amit egy olyan nagymenő bordélyban rendeztek, melynek kliensei között a brit kormány kiemelt tagjai is megtalálhatók. De lesznek itt titkos gyilkosok, gyilkos titkok és egy feltételezett gyilkos utáni hajsza, mi több, az egyik epizódban még 12 évet vissza is utazunk az időben, hogy megtudjuk, hogy találkozott először Eliza Scarlet és a William Wellington, azaz a Herceg.
Az új évad elején Eliza átveszi a Nash & Sons nyomozóiroda irányítását, ám a dolgok közel se mennek olyan simán, mint várta. Rachael New, a sorozat megalkotója szerint Eliza döntéshelyzetbe kerül: „Továbbra is kicsiben akarja űzni az ipart, vagy nyakába veszi London legnagyobb nyomozóirodája felelőségének súlyát?” A Herceg is választás elé kerül, ugyanis a 3. évad végén Arabella kiadta az útját azzal, hogy látja, hogy Eliza nem közömbös a számára, William pedig kénytelen a tükörbe nézni, és feltenni magának a kérdést: „Teszel végre valamit az érzéseiddel, amiket Eliza iránt érzel?”
Az Elizát megformáló Kate Phillips szerint a 4. évad nem csak Eliza és William kapcsolatáról (és annak születéséről) árul el új titkokat, de felvonultat néhány olyan új karaktert is, „akiket imádni fogunk”, no meg parázs vitákra is számíthatunk. Ami az új figurákat illeti, a stábhoz csatlakozott Paul Bazely (Fekete tükör) és Curtis Kantsa (Sandman: Az álmok fejedelme), és mindketten emlékezetesek lesznek, az biztos! Phillips szerint a Nash & Sons átvétele lehetőségek egész tárházát nyitja meg az ifjú hölgy előtt: „Mindig is arra törekedett, hogy egy lépéssel mások előtt járjon, így minél több emberrel ismerkedik meg, annál több lehetőség adódik a számára.”
A Herceget megtestesítő Stuart Martin is izgatottan várja a negyedik etapot: „Rengeteg leleplezésre számíthatunk, és előtérbe kerülnek az érzelmek is. Eliza és a Herceg nagyot lép előre a kapcsolatukban.” Ehhez a csavaros gondolkodású Nasht játszó Felix Scott annyit tesz hozzá, hogy „Eliza és Nash jó sokszor bajba kerülnek. De ez annyira jellemző rájuk! Ebben az évadban sokkal több lesz a futkározás és a csínytevés, ami több mint szórakoztató!” Hogy tényleg így lesz-e, az március 21-től hétről hétre kiderül!