Blog

8 ok arra, miért érdemes nézni a Paris Police 1900-at

1899-ben a francia köztársaságot több oldalról is támadások fenyegetik, ezért visszahívják a nyugdíjból az egykori rendőrfőnököt, akinek meg kell birkóznia a korrupcióval, egy becsvágyó kollégával, egy szörnyű gyilkossági üggyel és azzal, hogy az elnök hirtelen elhalálozását követően minden összeomolhat. A nyolcrészes Paris Police 1900, ami mögött a Sztálin halála forgatókönyvével nemzetközi hírnévre szert tevő Fabien Nury áll, 2022. szeptember 5-én debütál az Epic Drama műsorán, hogy minden hétfőn este 21:00-kor új epizóddal jelentkezzen, cikkünkben pedig mondunk 8 okot arra, miért érdemes nézni ezt egyedülálló krimiszériát!

  1. Bemutatja „a régi szép idők” valós arcát. Fabien Nury szerint csak azért hisszük azt, hogy a francia aranykor csodálatos volt, mert nem akkor éltünk. Hiába hívják Belle Epoque-nek, azaz a „csodálatos kornak” a francia századfordulót, az ország még sosem tűnt ennyire sebezhetőnek. Gyilkosságok, zsarolás, lázadások, összeesküvések és puccskísérletek vájnak mély sebeket az ország érzékeny szívébe, amit a köztársasági elnök halála térde is kényszerít, ezt a tumultuózus időszakot Nury sorozata pedig testközelből mutatja be.
  2. Változatos szereplőgárdája erős karakterrajzzal bír. Nury szerint leginkább a muskétásokra emlékeztetnek a Paris Police 1900 karakterei, akik amellett, hogy teszik a dolgukat, olyan morális kihívásokkal szembesülnek, mint a lojalitás, a bátorság és az önfeláldozás. A szereplőgárda pedig nem is lehetne színesebb: a történet egy kiöregedett rendőr, egy naiv újonc, egy kurtizánból lett besúgó, egy kőkemény fogdmeg, egy cinikus rivális és egy, a jogaiért küzdő női ügyvéd körül forog, akiknek életét egytől egyig befolyásolja az a női holttest, amit egy bőröndben találnak a Szajna felszínén úszva.
  3. Nem lehet abbahagyni! Bár a sorozat olyan univerzális témákat is érint, mint a női szerepek erősítése vagy a küzdelem a demokráciáért, ezek csak a keretet adják a lebilincselő, helyenként húsbavágóan explicit nyomozáshoz, amely végigkíséri a széria nyolc epizódját.
  4. Autentikus a megközelítés. Az alkotók mindent megtettek azért, hogy a lehető legkorhűbben tálalják a Paris Police 1900 történetét, ezért alapos kutatómunkát végeztek, a dialógusokat korabeli beszédekre alapozták, és a törvényszéki vizsgálatok születését is bemutatják egy olyan nyomozás feltárásával, amely szintén egy megtörtént bűnesetre alapul.
  5. Párizs maga is egy karakter, méghozzá baljós! Míg történetében a valósághűségre törekszik, a Paris Police 1900 sajátos vizualitása egyéni atmoszférával vértezi fel a sorozatot, melyben a szürke különböző árnyalataival és a hideg fényekkel dolgozó, különleges színvilágnak köszönhetően Párizs is sajátos arcát mutatja. Nury szerint a széria fényképezése David Fincher (Hetedik, Harcosok Klubja) filmjeit idézik.
  6. Képtelenség beskatulyázni. Ugyan a történet középpontjában egy hátborzongató gyilkosság áll, amit karakterközpontú dráma, politikai intrika és akciódús jelenetek kísérnek, a Paris Police 1900-ban a humor is fontos szerepet játszik, melynek forrása főleg a kor vívmányaiban keresendő. Ahogy a hősök az olyan akkori újdonságokkal ismerkednek, mint pl. a telefon, az könnyed hangszínnel látja el az amúgy sötét tónusú krimit.
  7. Már most óriási siker! Lehet, hogy műfaját tekintve bekategorizálhatatlan, de tempójának, nyelvezetének és fordulatos cselekményének köszönhetően a Paris Police 1900 a széles közönséghez szól, és meg is tudja szólítani őket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Canal+ streamingplatformján négy hét alatt 6,7 millió megtekintést generált, és ezzel lekörözte a szolgáltató legtöbb eredeti tartalmát.
  8. Készül is a folytatás! A sikert az is bizonyítja, hogy Párizs, karácsony 1905 címmel már fejlesztés alatt áll a széria folytatása, melyben a rendőri osztag a prostituáltak világában merül el, hogy kerítők, zsarolók és megvesztegetett orvosok között lavírozva próbáljanak nyomára lelni egy férfi gyilkosának.

A kritikusok szerint a Paris Police 1900-nál keresve se találhatnánk szórakoztatóbb krimisorozatot, de nem árt, ha kötélből vannak az idegeink. Szeptember 5-ig felkészülhetünk rá lelkiekben, ugyanis a széria akkor startol el az Epic Drama műsorán.

Előzetes

Műsor

Összefoglaló

Paris Police 1900

1899. Párizs, a köztársaság újabb válságos időszaka. Az eddig hazaárulás vádjával fogva tartott Alfred Dreyfus kegyelmet kap az elnöktől, kiengedik a börtönből. Dühtől fűtött nacionalisták, rojalisták és antiszemiták, anarchistákkal kiegészülve fenyegetik a kormányt. A rend helyreállítása érdekében visszahívják a nyugdíjas rendőrfőnököt, akinek útjai kereszteződnek egy korrupt zsaruval, egy ambiciózus fiatal nyomozóval, egy kurtizán kémmel és a második nővel, aki jogi diplomát szerezhetett Franciaországban. A komoly politikai események közepette egy bőröndbe zárt fiatal nő holtteste kerül elő a Szajnából, az elnök hirtelen elhalálozik, a csapat pedig pillantok alatt egy nehéz összeesküvésen fog már közösen dolgozni.

Kapcsolódó műsorok